Schedules
|
|
05/06/2023 4:00 am |
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai |
|||
| A Barátság Napján egy nagy kincsvadászat kezdődik Párizsban. A véletlenszerűen kiválasztott barátoknak együtt kell megtalálniuk a városban elrejtőzött hírességet, Adrient! Marinette ennél izgatottabb már nem is lehetne… ám ekkor kiderül, hogy Kagamit választották mellé társnak. A japán lány ellenszegült az anyjának, hogy részt vehessen a játékban. Marinette azonban attól tart, hogy ezzel csak egymás karjába tereli Kagamit és Adrient, ezért elhatározza, hogy szabotálja a játékot. | |||||
|
|
05/06/2023 4:29 am |
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai |
|||
| Wayem, Adrien rajongója, szeretne együtt lógni vele, de Adrien nem láthatja vendégül a barátait. Azonban nem tud róla, hogy az iskolatársai arra készülnek, hogy bulit csapjanak az Agreste villában, miközben Gabriel távol van! Marinette-et felcsigázza a fiúk eltűnése és követi őket Adrien-ék házához, ahol már javában tart a buli, még Fu mester is eljött, persze inkognitóban. Wayem is felbukkan, azt gondolva, hogy Adrien becsapta és átváltozik Kirekesztetté. Felruházva azzal a képességgel, hogy mindent elnyeljen, amihez hozzáér, bosszút akar állni Adrien-en és amikor Katica is köddé válik, Fu mester kénytelen segítségül hívni Lukát, Ninót és Maxot, hogy segítsék Fekete Macskát. Meg tudják menteni Katicát és legyőzni Kirekesztettet? | |||||
|
|
05/06/2023 4:58 am |
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai |
|||
| Marinette ajándékot visz Adrien-hez, de nem engedik be a házba, ezért úgy dönt, hogy olyat tesz, amiről tudja, hogy szigorúan tilos: Katicává változik, hogy megtegye, amit akart. Katicaként beoson és otthagyja az aláírt ajándékát Adrien-nek, ám kifelé menet Adrien pont észreveszi őt. Megtalálva a Marinette által aláírt ajándékot, Adrien gyorsan összerakja, hogy Marinette és Katica ugyanaz a személy. Hazafelé menet, Katica hirtelen összetalálkozik Nyuszix-szel, aki magával viszi az időben, hogy megváltoztassa a rettenetes fordulatot vett jövőt. A jövőben ugyanis Párizs egy élettelen hellyé változott, méghozzá nem más tette azzá, mint a gonosszá tett Fekete Macska. Ki tudja Katica javítani a hibáját, hogy megmentse a jövőt? | |||||
|
05/06/2023 5:27 am |
Békaland |
|||
| Egy fényűző városban Anne és a békák összefutnak egy régi baráttal Erdőslápból. A család betér egy út menti múzeumba, ahol minden kincsnek ára van. | |||||
|
05/06/2023 5:55 am |
Békaland |
|||
| Anne és béka barátai elhagyják Erdőslápot és a távoli Újtópiába utaznak azzal a reménnyel, hogy kinyitják a rejtélyes zenedobozt. Utazásuk során, új egzotikus helyeken járnak majd, felfednek elrejtett titkokat és nemvárt találkozásokban lesz részük, miközben továbbra is keresik a módját, hogy Anne hazajusson. | |||||
|
05/06/2023 6:25 am |
Békaland |
|||
| Anne, Bütyök és Marcy küldetésre indul a királyságból. Anne találkozik a királlyal és segítséget kér tőle, miközben Bütyök költekezni kezd a királyi hitelkártyával. | |||||
|
05/06/2023 6:55 am |
A szellem és Molly McGee |
|||
| Molly nehezen viseli a nyomást miután a Légy polgármester egy napra program Légy polgármestere örökre programmá változik. Molly Fura Larryvel végez gyakornoki munkát, de nehezen tudja a legjobbat kihozni az élményből. | |||||
|
05/06/2023 7:24 am |
A szellem és Molly McGee |
|||
| Molly és Scratch segít Libbynek javítani a szerencséjén péntek 13-án. Amikor McGee-ék bezáródnak az alagsorba, Molly és Scratch segítséget kér. | |||||
|
05/06/2023 7:53 am |
Green család a nagyvárosban |
|||
| Bill elkíséri Cricketet és Gabriellát első randijukra. A Cricket és Tilly közötti nézeteltérés valóságshow jellegű szórakozássá válik Gloria és mama számára. | |||||
|
05/06/2023 8:22 am |
Green család a nagyvárosban |
|||
| Cricketet egy új, társadalmilag elfogadhatatlan szó szórakoztatja a nagy város világában és a szó folyamatos ismételgetésével megkísérti sorsát. A Green család új módszerekkel próbálja javítani az eladást a standjukon. | |||||
|
05/06/2023 8:51 am |
Green család a nagyvárosban |
|||
| Cricket megpróbálja bebizonyítani Billnek, hogy képes minden étkezésnél gyorskaját enni minden rosszullét nélkül. Tilly és Cricket azt találgatják, hogy Böhöm város lakói vajon összefonódnak-e. | |||||
|
05/06/2023 9:20 am |
Viking suli |
|||
| Arni, aki a Loki elleni védekezés módját kutatja, varázslattal magához láncolja Magnhild Fejszéjét, a Sikolyok Kamrájának erejét felhasználva. Sajnos azonban tényleg magához KöTI, így minden alkalommal, amikor le akarja tenni a Bűvös Fejszét, az visszaszáll a kezébe… Hogy a helyzet még rosszabb legyen, még Magnhild szelleme is kísérti, amit csak ő lát. Szerencsére egy elképesztően katasztrofális zenei előadás után Turid praktikus és hihetetlenül „viking” megoldást kínál – levágná Arni kezét… | |||||
|
05/06/2023 9:51 am |
Viking suli |
|||
| Erik felfedez egy kristályt, amikor a három barát „Torre bácsit” látogatja meg – és úgy tűnik, hogy ez a kardja hiányzó darabja, aminek segítségével az akaratával képes azt felragyogtatni. „Kölcsönveszi” a kristályt, hogy lenyűgözze iskolatársait… de ezzel megkockáztatja a Torréval, és talán az összes többi trollal, meglévő érzékeny, békés egyensúly felborítását. Torre eljön, hogy „visszakapja a kövét”, az iskola számára pedig ez támadással ér fel. Most Eriken a sor, hogy mindkét oldallal elhitesse, hogy győzött, anélkül, hogy bárki is rájönne, mi folyik itt valójában. | |||||
|
05/06/2023 10:21 am |
Tini drón osztag |
|||
| Corto, Egér és Enki a mennyei Nui szigetéről származnak, ami lassacskán a tengerbe süllyed. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a sziget eltűnését, a triónak meg kell nyernie a Bálna-kupát. A verseny szervezője, Bálna Wyatt, a győztest az örökösévé teszi és még egy kívánságát is teljesíti. A verseny előrehaladtával a fiatal Tikik rájönnek arra, hogy mik az erősségeik és mindenekelőtt arra, hogy a barátság hogyan segítheti őket leküzdeni a legnagyobb veszélyeket. Még TerrAqua múltjával és a titokzatos aquaiakkal is megismerkedhetnek. Tarts hőseinkkel, akik színes kalandok felé szárnyalnak! | |||||
|
05/06/2023 10:51 am |
Tini drón osztag |
|||
| Corto, Egér és Enki a mennyei Nui szigetéről származnak, ami lassacskán a tengerbe süllyed. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a sziget eltűnését, a triónak meg kell nyernie a Bálna-kupát. A verseny szervezője, Bálna Wyatt, a győztest az örökösévé teszi és még egy kívánságát is teljesíti. A verseny előrehaladtával a fiatal Tikik rájönnek arra, hogy mik az erősségeik és mindenekelőtt arra, hogy a barátság hogyan segítheti őket leküzdeni a legnagyobb veszélyeket. Még TerrAqua múltjával és a titokzatos aquaiakkal is megismerkedhetnek. Tarts hőseinkkel, akik színes kalandok felé szárnyalnak! | |||||
|
05/06/2023 11:21 am |
Tini drón osztag |
|||
| Corto, Egér és Enki a mennyei Nui szigetéről származnak, ami lassacskán a tengerbe süllyed. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a sziget eltűnését, a triónak meg kell nyernie a Bálna-kupát. A verseny szervezője, Bálna Wyatt, a győztest az örökösévé teszi és még egy kívánságát is teljesíti. A verseny előrehaladtával a fiatal Tikik rájönnek arra, hogy mik az erősségeik és mindenekelőtt arra, hogy a barátság hogyan segítheti őket leküzdeni a legnagyobb veszélyeket. Még TerrAqua múltjával és a titokzatos aquaiakkal is megismerkedhetnek. Tarts hőseinkkel, akik színes kalandok felé szárnyalnak! | |||||
|
05/06/2023 11:50 am |
Fiú, lány, stb. |
|||
| Fiú megkapja álmai munkáját a gyűjtői boltban, de amikor egy suttogó galambcsalád beköltözik a boltba, a vásárlók elkezdenek távol maradni. Fiú feladata, hogy elhajtsa őket, de Lány a tudtára adja, hogy veszélyeztetett fajról van szó, így maradniuk kell. De ha Fiú nem tud megszabadulni a madaraktól, akkor kirúgják. Vajon mi bizonyul fontosabbnak: a munkája vagy a madarak? | |||||
|
05/06/2023 12:01 pm |
Fiú, lány, stb. |
|||
| Egy fotós érkezik, hogy lefotózza Lány legújabb cosplay jelmezét. Mások segítségére van szüksége, hogy időben be tudja fejezni azt, ezért cserébe vállalja, hogy szívességeket tesz nekik. De Lány titokban elkezdi csereberélni ezeket a szívességeket a testvérei között, amivel totális káoszt okoz. | |||||
|
05/06/2023 12:20 pm |
Fele-fele hősök |
|||
| Amber cikória alapú ebédet készít. Annak érdekében, hogy ne kelljen ennie belőle, Mo azt mondja, hogy nagyon érzékeny a cikóriára, és amikor eszik belőle, szupererős lesz. Ez lenyűgözi Ambert, úgyhogy támad egy ötlete… Wanda rábíz Móra és Samre egy furcsa kristályt, Sam pedig ürügyet talál rá, hogy ő őrizhesse. De egy szerencsétlen baleset folytán elveszíti azt. Ezért azt a képességet kéri, hogy keresztül tudjon menni a falakon, hogy visszaszerezze. Sam megpróbálja Mo tudta nélkül használni a képességét, ezzel testvérét kínos helyzetbe hozza. | |||||
|
05/06/2023 12:49 pm |
Cars Toons |
|||
| Time Travel Mater: Mater recalls the time when he time traveled, back to the beginnings of Radiator Springs, and met Stanley. | |||||
|
05/06/2023 12:55 pm |
A megállíthatatlan sárga jeti |
|||
| Amikor Ritának egyre növekszik a fájdalma, Lydia a Szörnyhegyen való robogással segít leküzdeni aggodalmait, míg Chrome Gustavval és Osmóval szerencsétlen keresőcsapataként követi őket. // Amikor Gustav lesz a Wintertoni Téli Játékok kabalája, szeret leplezetlenül mászkálni, de hamar megsínyli a városlakók azon elképzeléseit, hogy hogyan viselkedjen a kabala. | |||||
|
05/06/2023 1:25 pm |
A megállíthatatlan sárga jeti |
|||
| Amikor Osmo beletúr Chrome szabálykönyvébe, felfedez egy rejtett szabályt, amely száműzheti őt vagy Chrome-ot Wintertonból. Gustav és Rita megpróbál kiskaput találni, hogy megmentse mindkettőjüket. // Rita megpróbálja átadni apjának gyerekkori álmai játékszerét, hogy felvidítsa, de Mr. Cavity kicsalja otthonából. Neki, Gustavnak és Osmónak le kell győznie őt, hogy megmentse a helyzetet. | |||||
|
05/06/2023 1:55 pm |
Raven otthona |
|||
| Ravennek látomása van, melyben Nia összetűzésbe kerül Bookerrel és meggyőződése, hogy ennek az az oka, hogy több figyelmet szentel Bookernek. Booker megtapasztalja első igazi látomását. | |||||
|
05/06/2023 2:25 pm |
Raven otthona |
|||
| Miután átadja szobáját Chelsea-nek, Nia nem meri beismerni anyukájának, hogy néha egy kis magányra vágyik, ezért apukájához fordul segítségért. | |||||
|
05/06/2023 2:55 pm |
Dobd be magad! |
|||
| Amikor a nagypapa összetöri Byron autóját, Rachel kénytelen egy autóval lebonyolítani az egész napos feladatokat és a tanórán kívüli elfoglaltságokat az egész család számára. | |||||
|
05/06/2023 3:25 pm |
Dobd be magad! |
|||
| Byron izgatott, mivel anyukája hamarosan megérkezik, hogy együtt töltsön néhány napot a családdal, de a dolgok rosszul alakulnak, amikor Blatt nagyi és Bennett papa találkoznak és azonnal elkezdenek veszekedni. | |||||
|
05/06/2023 3:56 pm |
A Valley View gonosztevői |
|||
| Miközben a gazember családunk megtanulja, hogyan kell beolvadni új városába, a dolgok bonyolulttá válnak szomszédjukkal, Hartley-vel, amikor Amy és Jake ráakad apjuk gonosz találmányára. | |||||
|
05/06/2023 4:27 pm |
A Valley View gonosztevői |
|||
| Attól tartva, hogy Hartley felfedi valódi kilétüket, a gonosz család úgy dönt, hogy megzsarolja, hogy biztonságban tartsa titkukat. | |||||
|
05/06/2023 4:58 pm |
Jessie |
|||
| A Texas girl from a military family embarks on the adventure of a lifetime when she decides to leave behind starry nights for big city lights. Having spent the last year as a nanny to Emma, Ravi, Luke and Zuri, the four children of dad Morgan, a famous movie director, and mom Christina, a former supermodel turned business mogul, Jessie is truly thrilled to be on her own. With a whole new world of opportunities now within reach, Jessie navigates conflict and chaos as she attempts to live her dream and achieve her ambitions while caring for four kids. Also helping guide her moral compass are Bertram, the family’s butler, and Tony, the building's 21-year-old doorman. | |||||
|
05/06/2023 5:27 pm |
Jessie |
|||
| A Texas girl from a military family embarks on the adventure of a lifetime when she decides to leave behind starry nights for big city lights. Having spent the last year as a nanny to Emma, Ravi, Luke and Zuri, the four children of dad Morgan, a famous movie director, and mom Christina, a former supermodel turned business mogul, Jessie is truly thrilled to be on her own. With a whole new world of opportunities now within reach, Jessie navigates conflict and chaos as she attempts to live her dream and achieve her ambitions while caring for four kids. Also helping guide her moral compass are Bertram, the family’s butler, and Tony, the building's 21-year-old doorman. | |||||
|
05/06/2023 5:56 pm |
Sydney és Max |
|||
| Sydney magához vesz egy kutyát úgy, hogy apukája nem tud róla. A rejtegetésből azonban problémák adódnak. A tini Max egy teknősbékát kap, mint kezdő házi kedvencet, hogy bizonyítsa felelősségét. | |||||
|
05/06/2023 6:26 pm |
Sydney és Max |
|||
| Max nyomon követi Sydney telefonját, amikor lánya kisurran otthonról, hogy elmenjen Olive-val egy koncertre, annak ellenére, hogy apukája nem engedte el. Ez az eset gyerekkorára emlékezteti, amikor anyukája elkobozta tőle a csipogóját. | |||||
|
05/06/2023 6:54 pm |
Sulphur Springs titkai |
|||
| Griffin Campbell and his family move to a new town and take ownership of an abandoned hotel in hopes of restoring it back to the lively vacation destination it once was. | |||||
|
05/06/2023 7:24 pm |
Sulphur Springs titkai |
|||
| Griffin and Harper learn the camp dance is coming up, and that is the day Savannah went missing! Later, Harper meets Jess, and learns her mom did go to camp and hated Savannah! | |||||
|
05/06/2023 7:54 pm |
Kikiwaka tábor |
|||
| A Bajnok tábor medencéje elárasztja a tábor területét, így Barb és táborozói tábortalanná válnak. Lou felajánlja nekik a Kikiwaka tábort egy hétre, de azonnal meg is bánja ezt. | |||||
|
05/06/2023 8:25 pm |
Kikiwaka tábor |
|||
| Amikor Lou rátalál a tábor alapítójának, Jedediah Swearengen naplójára, sokkot kap, hogy hőse valójában egy áruló volt. Destiny-n és Ava-n a sor, hogy kirángassák Lou-t a gödörből. | |||||
|
05/06/2023 8:55 pm |
Bia |
|||
| After Manuel tells Víctor to stop letting fear hold him back, Víctor decides it's time to take back control and start living again. Bia is concerned about Manuel's change of attitude. There is more and more unrest at the Gutiérrez household. Antonio and Marcos keep manipulating both Alex and Mara. Ana gets a reply from Víctor: he wants to meet up. | |||||
|
05/06/2023 9:43 pm |
Violetta |
|||
| Violetta, a roppant tehets éges tinilány visszatér szül ővárosába, ahol rátalál a szerelemre és zenei képességeire. | |||||
|
05/06/2023 10:28 pm |
Sadie Sparks S1 Splits |
|||
| Egy természetfeletti sorozat a verhetetlen párosról, Sadie-ről a tini varázslóról és Gilbertről, a morgós mágikus nyúlról, aki Sadie mentora lesz. | |||||
|
05/06/2023 10:41 pm |
Pizsihősök |
|||
| Roemó és Sötét nindzsa összeállnak, hogy összezsugorítsák a Pizsihősöket Romeó zsugorító találmányával. Hold-lány létrehoz egy óriási Hold-gömböt és az összes ellopot játékot elrejti benne. | |||||